| Ma 2012. 2. 23, csütörtök, Alfréd napja van. |
Regisztráció | Belépés
|
Bár a híres sztárpár már hosszú évek óta él együtt, és hat gyermeket nevelnek, eddig még nem érezték fontosnak, hogy összeházasodjanak. Egészen eddig.
A sármos Brad Pitt úgy tűnik, eldöntötte, hogy hét év együttélés és három közös gyerek után elveszi gyönyörű barátnőjét, Angelina Jolie-t.
"Egyre jobban szeretnénk a dolgot, de ami még ennél is fontosabb, a gyerekek állandóan követelik, hogy házasodjunk össze" - mondta Brad Pitt a The Hollywood Reporter című magazinnak adott interjújában. "Pár évvel ezelőtt bejelentettük, hogy együtt élünk, de nem házasodtunk össze úgy mint mások. Már másképp gondolkodom erről, mint akkor, épp ideje megváltoztatni az akkori elhatározásunkat."

Fotó: MTI/EPA
Ez vajon azt jelenti, hogy a 48 éves színész végre megkérte Angelina kezét?
"Nem akarom, hogy ez így menjen tovább" - mondta a sármos sztár, akit a Pénzcsinálókban nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek. "Nagyon sokat jelentene a gyerekeinknek, ha összeházasodnánk és nagyon sokszor kérik, hogy tegyük meg. És már én is készen állok rá, hogy elkötelezzem magam hivatalosan is" - magyarázta a jóképű Brad.
Jolie szintén nemrég nyilatkozott házasság témában, és ő is a gyerekeket hozta fel annak legfőbb okaként: " Igen, folyton ezzel nyaggatnak..., talán mert a filmekben ezt látják" - mondta a szép színésznő egy decemberben vetített tévéshowban.

Fotó: MTI/EPA
Mielőtt megtalálta volna a boldogságot Jolie és a gyerekek között, Pittnek saját elmondása szerint volt egy elég sötét korszaka.
"Depressziós voltam, de már nem is emlékszem, pontosan mikor volt, valamikor az elmúlt évtizedben - idézte fel a színész. "De segített rájönni, ki vagyok én, és sokat tanultam belőle. Úgy fogtam fel, mint egy félévet egy egyetemen, amelyen a fő szakirányom a depresszió volt."
Forrás: hirado.hu
Hozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok