Szolnokon három polgármesterjelölt adott le elegendő számú kopogtatócédulát - közölte pénteken este Ráczné Terenyei Márta, a választási iroda vezetője.
A leadott szelvények szerint a jelenlegi polgármester, Szalay Ferenc
(Fidesz), Iváncsik Imre (/MSZP) és Nagy Gyula (Jobbik) száll versenybe a
választók bizalmáért. A helyi választási iroda vezetőjének
tájékoztatása szerint emellett rekordszámú egyéni választókerületi
jelöltet regisztráltak. Az egyéni választókerületek között több olyan is
van, ahol 7 jelöltet regisztráltak, az összesen 12 kerületben Szolnokon
73 jelöltre lehet voksolni. Az eddigi adatok szerint egy jelöltet már
biztos, hogy elutasítottak, ő az Antifasiszták Magyarországi
Demokratikus Pártjának színeiben indult, de nem gyűjtött megfelelő számú
ajánlószelvényt.
A megkezdett fejlesztések folytatását,
bővítését és a jelenlegi fideszes városvezetés beváltatlan ígéreteinek
megvalósítását is tartalmazza az MSZP szolnoki szervezetének programja -
jelentette be a párt helyi polgármesterjelöltje a Tisza-parti városban
tartott sajtótájékoztatóján.
Iváncsik Imre országgyűlési
képviselő, korábban államtitkárként is dolgozó politikus elöljáróban
elmondta: ígéretükhöz híven azért tartják most a párt helyi programjának
bemutatóját, mert immár az MSZP valamennyi választókerületi
képviselőjelöltjét és - személyében - a szocialisták
polgármesterjelöltjét is nyilvántartásba vették.
Hozzátette: a szükséges ajánlószelvények többszörösét sikerült
összegyűjteniük. "Nagyon határozott, erős támogatást érzékeltünk a
választók részéről. Igaz, akadtak, akik saját bevallásuk szerint féltek
átadni ajánlószelvényüket, miközben biztosítottak róla, hogy az MSZP-re
fognak szavazni" - mondta Iváncsik Imre.
A politikus kitért arra
is, hogy több szavazó jelezte nekik: a cédulákat gyűjtő
Fidesz-aktivisták feljegyezték azoknak a nevét, akiktől nem kapták meg a
szelvényt; állításuk szerint azért, hogy oda legközelebb ne
csengessenek be feleslegesen.
A hagyományoknak megfelelően az idei
Szolnok napi rendezvényeken is bemutatkoztak a szolnoki civil
szervezetek. A Kossuth téri kavalkád kísérő rendezvényein nagyszerűen
szórakozott kicsi és nagy, gyermek és felnőtt.
Elkezdődött a tanév, jó sok munka és rengeteg adminisztráció.
A munka jól esik, a papírjaink azonban egyenes arányba szaporodnak a technika fejlődésével. Hiába a számítógép, borzalmasan sok papírra írt és nyomtatott valamiket gyártunk.
Az év elejei naplók bevezetése és más ehhez tartozó irományok Kb. 15. e-ig tart, mert akkorra talán mindenki megtalálja a helyét, most még sok diák kóvályog a rendszerben.
Most itthon talán sikerül a fix pontokat elrendeznem és csak a kétes esetek maradnak a jövő hétvégére.A diákoknak és szülőknek is rengeteg papírt kell beszerezni,igazolásokat az ingyen tankönyvre és a családi pótlékra és sorolhatnám még. Az a bosszantó ebben, hogy sok párhuzamosan futó ügyekért és igazolásokért kell sorba állniuk napokig, pedig csak át kellene küldeni egymásnak az ügyeket. Sokszor csak egy ajtó választja el az igazolásokat bekérőket egymástól, de volt már példa az egy szobában intéző ügyekért is a soknapos utána járásnak.
Mire nyugdíjba vonulok az elektronikus Naplót is bevezetik, talán megszűnik ez a rengeteg papírtologatás.
Jó volt találkozni az ismerős arcokkal, némelyik diákom nagyon sokat változott a nyár folyamán, megemberesedtek, a lányok pedig , kész hölgyek lettek.
Most még mindenki tele élményekkel és a nyár történéseit mesélik, kicsit szertelenek és némelyikük igen csak ábrándozva ül a padban.
Írtak levelet Gyurcsány Ferencnek, jártak Matolcsy Györgynél, most pedig
helyi önkormányzatoknál házalnak annak a cégnek a képviselői, amelyik
46 méter széles, hajózható csatornát építene az ország közepén. A közel
300 éves tervet egy nyugdíjas mérnök elevenítette fel, szerinte lenne
igény a csatornára a várható hajóforgalom és az ország középső részének
kiszáradása miatt is.
Egy majdnem 300 éve tervezett, de soha meg nem valósított terv, a
Duna-Tisza csatorna neve bukkant fel a parlament honlapján, amikor
szerdán Balogh József, Bács-Kiskun megyei fideszes képviselő kérdést
nyújtott be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez. A képviselő
azt kérdezi, tud-e arról a kormány, hogy egy Duna-Tisza Csatorna Zrt.
nevű cég meg szeretné építeni a két folyót összekötő csatornát, illetve
szerepet vállal-e ebben az állam.
A képviselő azért fordult a miniszterhez, mert eljutott hozzá a hír,
hogy a Duna-Tisza Csatorna Zrt. képviselője megjelent a
választókerületéhez tartozó Tass község képviselőtestületi ülésén,
hogy egy 46 méter széles, hajózható csatorna tervéről tájékoztassa a
helyieket. Csík Józsefné polgármester az [origo]-nak azt mondta: a cég
képviselője tájékoztatta őket a tervezett nyomvonalról, és arról
Háromszáz szemétszedő és ötven faluőr dolgozik az alig
3000 lelkes Tiszaburán, ahol a felnőttek harmada közmunkából él. A
polgármester és szinte az egész képviselő testület ugyanannak a cigány
szervezetnek a tagjai, de a helyiek szerint nem ez számít, hanem az,
hogy jó vezető álljon a falu élén. A polgármesterre sok helyi jó szívvel
gondol, de akad olyan is, aki szerint "a demokrácia megcsúfolása", ami
Tiszaburán történik.
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata 71–64-es vereséget szenvedett a nagyváradi Antonio Alexe-emléktornán a CSU Sibiutól.
<!-- .cikkhead -->
A nagyváradi tornán mutatkozott be az Olaj színeiben, Branimir
Longin. A 32 éves, 194 cm magas horvát játékos az előző évadban bajnok
lett a bosnyák Siroki Brijeg csapatával. Ezt megelőzve megfordult a
horvát Cibona Zagreb és a KK Zadar és a német Oldenburg együttesében is.
A bedobó egyelőre próbajátékon szerepel az Olajban, sorsáról minden
bizonnyal a nagyváradi tornát követően döntenek a szolnoki klub vezetői.
Friss hozzászólások
16 óra 9 perc
1 nap 9 óra
2 nap 10 óra
2 nap 16 óra
1 nap 1 óra
4 nap 3 óra
3 nap 19 óra
5 nap 4 óra
5 nap 6 óra
6 nap 3 óra